Betlehemezés, ostya és kántálás: így ünnepelték a karácsonyt a határon túli magyarok
Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Vajdaság karácsonyai különleges varázst hordoznak: szokások és történetek, amik több generáción átívelve ma is élnek.
Életének 77. évében hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, Esterházy János óta a felvidéki magyar közösség és politikai élet legnagyobb formátumú, meghatározó alakja.
Miklós bátyánk is ilyen volt. A kis felvidéki szemétdombon próbálta tenni, amit lehet. Diákvezérként 68-as zűrös időkben, a 80-as években a kommunizmus börtöneiben, majd a rendszerváltozás után a felvidéki pártoskodás időszakában. A liberálisok szidták, a nemzetiek istenítették, a kereszténydemokraták pedig óvakodtak tőle. Mert már akkor kitűnt, hogy
– ellentétben ellenfeleivel és a politikában mellette sertepertélő kis formátumú igyekvőkkel.
Nincs még harminc éves, amikor 1971-ben rákerül arra a feketelistára, amelyben Csehszlovákia Kommunista Pártja összegyűjtötte az 1968-as „sajnálatos események” kapcsán a jobboldali opportunistákat, a párt, a szocializmus és a Szovjetunió elleni kampányoló ellenségeket. A „méltóság” listájára Szlovákiából 1500-an kerültek fel. Többször beviszi őt az államrendőrség, több hónapig benntartják, többek közt a Kutyaszorító című könyvéért, vagy a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottság megalapításáért, vagy a Charta 77 aláírásáért. Indok volt bőven, akkoriban az az államrend felforgatása, a szocialista rendszer és a Szovjetunió, valamint szövetségesei ellen kifejtett tevékenység vádját hamar ki lehetett érdemelni.
A huzavona azzal végződik, hogy 1988-ban kiengedik Amerikába (hátha ott is marad); az Indiana University of Pennsylvania meghívása a polgárjogi aktivista geológusnak szól. Ott az amerikai csehszlovák nagykövetség érdeklődik intenzíven iránta. Rejtélyes körülmények között, még augusztusban, hazautazása előtt egy héttel ellopják útlevelét, és a washingtoni csehszlovák nagykövetség vonakodik kiadni neki a hazatérésre feljogosító ideiglenes úti okmányt. Így csak november 28-án, a csehszlovák bársonyos forradalom kirobbanása után térhet haza.
Hazatér, és a liberális rétegpárt, illetve a csehszlovák titkosszolgálathoz bekötött kereszténydemokraták legnagyobb bánatára megalakítja az Együttélést, egy néppártot, amely a legnagyobb kulturális szervezet, a Csemadok tagjait tömöríti.
1994-ben kezdeményezi a szlovákiai magyar választott tisztségviselők (önkormányzati és parlamenti képviselők, polgármesterek) országos gyűlését (ez az ún. révkomáromi nagygyűlés, 1994. január 8.). Ezen a helyi és regionális önkormányzatok, valamint a magyar közösség önkormányzati jogainak törvényesítését követelik az európai önkormányzati charta szellemében. A szlovák titkosrendőrség tervet készít az országos gyűlésen kialakult szemléleti egység szétverésére.
1997-ben elsőként fogalmazza meg, hogy törvénnyel kell rendezni az elszakított magyar nemzetrészek magyarországi jogállását. Tőle származik a magyarigazolvány-rendszer alapötlete. A törvény elfogadása után az 1-es sorszámú magyarigazolvány birtokosa.
A felvidéki három magyar párt végül 1998-ban egyesül; ennek feltétele volt, hogy Duray nem lehetett az egyesült párt elnöke, ezért a Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnökévé választják. A tisztséget végül az ő kérésére szüntetik meg 1999-ben.
Hosszan sorolhatnánk, mi mindent vitt véghez a politikában. Inkább említsük meg azt, hogy 2011-től a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi docense volt, ahol „nemzetismeretet” oktatott.
Tudományos munkája során
a felvidéki magyarság helyzetleírásakor megalkotja a gazdasági árnyékzóna fogalmát,
amivel leírható a Csehszlovákiába elszakított magyarság gazdasági helyzete. Ezen fogalom alatt azt érti, hogy a Trianon előtti magyarság az elszakítás után a Szent Korona területén belüli központi helyzetéből hirtelen a periférián találta magát. Nem csak a határ mentén élő felvidéki magyarság került hátrányos helyzetbe, hanem a határ másik oldalán maradt anyaországi magyarság is. Ennek a perifériára szorulásnak az eredménye, hogy elszakadnak természetes központjaiktól, piacaiktól és pangó gazdasági helyzetbe kerülnek. Ezt már csak megfejeli, hogy a csehszlovák államhatalom fennállása 70 éve alatt, ahogy a mai napig a szlovák államhatalom sem igyekezett ezekbe a régiókba komoly befektetéseket hozni, félve a visszacsatolástól. Ez az alapgondolata lett a szegletköve a magyar kormány jelenlegi, határon túli nemzettársainkat támogató gazdaságélénkítő programjának is, amely épít a szülőföldön maradás és a szülőföldön való boldogulás paradigmájára és a közös Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítására.
Személyében az összmagyarság egy nagyformátumú gondolkodót veszített el.
Nyugodjon békében!